2012. szeptember 20., csütörtök

2012. szeptember 20. - 19. nap



1. Az elvégzett tevékenységek, feladatok összefoglalása:

A mai nap is hidegen indult, ezért egy kicsit lassabbak voltunk. A feladatunk egy ajtó kialakítása a tegnap kibetonozott födém, és a szomszédos tetőtér közötti falban. Meglepődve láttuk, hogy a tegnap kiöntött vizesnek látszó beton, mára már lépésállóvá vált, de azért a bontandó felület elé helyeztünk a padlóra egy falapot, így elkezdődhetett a bontási munkálat. A fal bontását már a tegnap megkezdett kis lyuktól indítottuk. Először félreértettük Thomas elmondását, de hamar megértette velünk, hogy a kibontott téglák egészben kellenek neki. így hát finomabb módra váltottunk a brutális falbontás helyett. Thomas azt is megmutatta, hogy ha a fugákat véssük, és nem a téglákat, akkor könnyebb dolgunk van, és előnyeként még a téglák is egészben maradnak. A vésőgéppel való munka nem könnyű a gép súlya miatt, mert magasban kellett tartani sokáig. Ezért felváltva dolgoztunk a gépezettel. A kibontott törmeléket pedig egy talicskakerekéből varázsolt csigán engedtük le, majd talicskával a konténerbe szállítottuk. Miután a rést sikerült akkorára vésnünk, hogy átférjünk rajta, a másik oldalról is vésegetni kezdtük. Az itt lévő kőzetgyapot szigetelést felhajtottuk, hogy ne legyen tiszta poros, és törmelékes. Ezzel a módszerrel sikerül még több egész téglát kihalásznunk a falból. A vésésünket csak a tetőszerkezet kötőgerendája szakította félbe, ezt a kis problémát úgy orvosoltuk, hogy felhívtuk Thomast és kupaktanácsot tartottunk a gerenda további sorsáról, aminek a végén megbeszéltük, hogy a gerenda marad, és addig a falat egyenesen véssük, majd utána a másik oldalon ívesre kellett kialakítani, hogy megtörténjen a téglánál az átboltozódásnak nevezett jelenség. Hamar befejeztük a munkát, és mivel nem volt más munka számunkra az időnkbe belefért egy kis pihenés. A pihenés után segédkeztünk kisebb munkákban, mint például az udvar összetakarítása, vagy egy ajtó felszerelése. A munkanap végére így sikerült tiszta helyszínt, és elpucolt szerszámokat hagynunk.


2. Szerzett tapasztalatok:

A mai nap a sok véséssel finomítottam tapasztalataimat a vésőgéppel, és a vésési tudományomat is sikerült elmélyítenem. A fal bontása során, a téglákon maradt kis törmeléket kőműves kalapáccsal pucoltuk le így kaptunk egy csomó tiszta egész bontott téglát, melyet a jövőben Thomas fel tud majd használni az épület kialakításánál.




Egy másik munkanaplórészlet:



1. Az elvégzett tevékenységek, feladatok összefoglalása:

Nagyon hideg volt ma reggel. Kipihenten ébredtünk fel és reggelizni mentünk. Pár napja, mióta új emberek jöttek, korábban van a reggeli. Tízórai csomagolás és a kávé után még van egy kis pihenésre is időnk a munka kezdete előtt. Kint öltöztünk most is, mint minden nap. Gyorsan kellett a munkaruhába átöltözni, mert 9 fok körül volt a hőmérséklet. Kipakoltuk a szükséges szerszámokat, felállítottuk a bakokat és elkezdtünk habarcsot keverni. Néhányan vártunk Thomas mesterre, hogy új munkát adjon nekünk. Meg is kaptuk hamar. Egy kaput kellett készíteni ideiglenesen. Először 10x10 es gerendákat hordtunk a tett színhelyére, utána lemértük a méreteket és kezdődhetett is a munka. Méretre vágtuk a gerendákat, függőbe állítottuk, befúrtuk a dübeleket a téglafalba és csavarokkal rögzítettük az egészet. Ugyanezt megcsináltuk a másik oldalon is. Lemértük a kapu magasságát és keresztbe is ment egy merevítő gerenda. Méretre vágás után kivízszinteztük és L alakú vasakkal rögzítettük egymáshoz. A kapunak a pántjai el voltak görbülve. Le kellett szedni és kikalapálni egyenesre. Nehéz feladat volt, mert a csavarokat nem lehetett kiszedni. Mikor sikerült, visszaraktuk a helyére mind a 4-et. Beállítottuk a kapuszárnyakat és a zsanérokat felcsavaroztuk a helyükre. A tolózár rossz helyen volt, azt is át kellett csavarozni. Már zárható is lett. Nekünk nem tetszett, de azt mondták rá, hogy nagyon jó lett. Ki lesz cserélve, ha elkészül az új. A megmaradt nyílást méretre vágott rétegelt lemezzel fedtük be. Bent fűrészport és mindenféle törmeléket kellett eltakarítani. Már nem volt sok vissza az utolsó munkanapunkból. Kint is rendet raktak az udvaron. Holnap megnézzük a frissen felújított tanácsházát pihenésképpen, aztán elmegyünk a Bmw és Porsche gyárat is körbejárjuk kívülről. Tegnap elterveztük, hogy elmegyünk a boltba és rántottát fogunk enni a munkatársakkal. A tanárnőink megengedték, hogy náluk süssük meg fent, mert kint rossz idő van. Nemsokára el is kezdődik a bevásárlás, aztán a finom vacsora elfogyasztása. Sokáig leszünk fent az utolsó 2 napban, mert nincs munka így nem fáradunk el. Esténként filmezések és a régi képek nézegetése folyik már napok óta.


2. Szerzett tapasztalatok:

Végre fával is dolgoztunk ma. Előkerültek az elektromos fűrészek a vágások és a mérések izgalmasak voltak. Nem voltak az építőanyagok nehezek így nem fáradtunk el a cipelésükben. Betonkeverésnek vége és a falazásnak is. Több munkát már nem tudunk megcsinálni itt, mert 2 nap múlva megyünk haza. Láttunk sok érdekes és sok olyan dolgot is, ami nem tetszett.




Mára az utolsó:



1. Az elvégzett tevékenységek, feladatok összefoglalása:

Ma is fél nyolckor keltünk, a szokásos időben. Aztán megmosakodtunk, az erre a célra kialakított helységben. Ami nagyon jól meg van csinálva, csak egy dolgot hiányolok, egy összefolyót a padlón, mert így szinte mindig áll a tócsa a fürdőben. Majd a fürdőzés után elindultunk a konyha felé. A reggeli a szokásos volt, és ma is azt ettem amit tegnap, egy szendvicset, egy nutellás kenyeret és egy tál gabonapelyhet. Jó volt a reggeli. A kaja után elindultunk fogat mosni, plusz egyéb dolgokat csináltunk még a munkakezdésig. Majd kerek fél kilenckor kimentünk átöltözni. Ma nagyon hideg volt reggel. De mi megint megmenekültünk a hidegtől, mert a padláson voltunk. A három hét alatt, amit itt töltöttünk, ilyen téren mi mindig jó helyen voltunk. Az első másfél hétben a pincében voltunk, ahol mindig jó idő volt, mikor kint meleg volt akkor bent hűvös, mikor kint hideg, akkor bent meleg. És most dettóra így voltunk a padlással. Na de visszatérve a mai dolgokhoz, szintén a tetőtérben voltunk, és egy ajtó helyét kellett kivésnünk. Ami nem volt könnyű feladat, mert egy igen masszív falról volt szó. A vastagsága 40 centiméter volt. Szóval keményen megküzdöttünk vele. A legjobbak azok a pillanatok voltak, mikor véstünk és a tégla leesett a vésőgép kábelére. Egy kevés sérülés lett a kábelen, de az nem jelentős. Mivel kettős szigetelés van rajta nem veszélyes még a felületi sérülés, méghozzá azért, mert két rétegben van szigetelve a kábel és ahhoz, hogy megcsapjon valakit az áram mind a két szigetelésnek ugyanott kell megsérülnie és természetesen hozzá is kell érni, hogy megcsapja az áram az embert. De ennek 1/10000 az esélye. Szóval nem volt veszélyben senki. Ja és jó volt a mai nap azért is, mert szuper képek készültek. Talán ma készültek a legjobb képek. A vésés közben a tegnapi betont kellett felkaparni. Így már tök szép lett a beton felülete. Ma már azt mondom, hogy szépen lehúztuk a betont.
Az ebéd ma is finom volt. Csirkecomb volt, krumplipürével. Apám, de a krumpli püre olyan forró volt, meg is égettem a számat. Gyorsan betoltuk az ebédet, ittam egy kávét és kikértem a sonkámat. Ami jól is jött, de nagyon.
A kaja után folytattuk a bontást, de kb. kettőkor már be is fejeztük. Utána már csak lébecoltunk. De ezt úgy csináltunk mintha dolgoznánk. Na, jó azért tényleg segédkeztünk egy keveset még, plusz még el is pakoltuk az eszközöket. A nagyfőnök is lenézett a munka után, de aztán ennyi volt a 3 hét. Nem volt valami sok. Én jól éreztem magam itt. Igaz voltak érdekes pillanatok néha, meg feszültségek, de ezeket leszámítva szerintem jó volt. Mára ennyit. Még két napig fogok jelentkezni.


2. Szerzett tapasztalatok:

A bontás egy szuper dolog. Akkor már kevésbé, ha egészben kell kiszedni a téglákat. Szuper találmány a talicska kerékből készített csiga.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése